Varrótanfolyamok,
Egyedi női és gyerek ruha
Különleges textilek
RÓLUNK
A Nove Kreatív Divatműhely (Nove) két, lelkes varrás-rajongótól indult. A Nove alapvetően a varrás, az alkotás és a divat világa köré alakult. A varrásoktatástól, a szabásmintákon keresztül a méteráruig sok minden megtalálható a honlapon egy kicsit más irányból megközelítve.
Varrótanfolyamainkat a magán-órák igényeihez alakítottuk, a méteráru és a szabásminta választékunk pedig Magyarországon nehezen beszerezhető egyedi, külföldi darabokból áll. A Nove éppen arról szól, hogy újdonságokat mutatunk be és a választékot szélesítjük. Ezért folyamatosan keressük az új anyagokat és frissítjük a szabásminta kollekciónkat a világ számos országából. Így jött az ötlet, hogy másokkal is megosszuk, amit találtunk és egy online bolton keresztül értékesítsük is.
Az évek folyamán a saját márkánkat is kialakítottuk, mely gyerek és női ruhákból áll. A női kollekció darabjai bohémek, de mégis nőiesek. A gyerekruhákhoz használt méteráru is színes, vidám, nagyon jó minőségű anyagokból áll. Hangsúlyt fektetünk arra, hogy amennyire csak lehet, minden 100%-os pamut, illetve "bababarát" anyag legyen.
Reméljük, hogy a honlapon a varrást kezdő illetve haladó szinten művelők valamint az érdeklődők is találnak valamit, ami megtetszik nekik és meghozza a kedvüket az alkotáshoz.
Rendszeresen frissítjük honlapunkat, érdemes visszatérni vagy a hírlevelünkre feliratkozni.
Teljesen egyénre szabott - 1, legfeljebb 2 fővel indul, hogy teljesen kihasználjuk az időt. Vannak alapismeretek, amiket tanítunk, de ezen belül személyre-szólóan igyekszünk alakítani a tananyagot és gazdálkodni az idővel. Mindenkinek más-más lépés okozhat gondot, és így tudunk az egyéni problémáknak több időt szentelni.
• Teljesen kezdő vagy újraindító tanfolyamok (ismeretek felújítása, különböző fogások elsajátítása)
• Varrótanfolyam 6 alkalommal összesen 24 órában 30.000 Ft-ért (az órák 60 percesek)
• Kezdő varrótanfolyamunkon az alapismeretek elsajátítása a feladat (varrógép-ismeret, tűk, cérnák, szabás, közbélés, helyes méretvétel, szabásminta-igazítás, alapfogások), és egy egyszerűbb ruhadarab elkészítése
• Minden varrótanfolyam rövid szín és stílustanácsadással, illetve az aktuális trend ismertetésével kezdődik, hogy könnyebb legyen a megvarrandó ruhadarab kiválasztása.
• Varrógépet és bizonyos segédanyagokat (pl. cérna, közbélés) biztosítunk, csak a megvarrandó ruha anyagát kell megvenni.
• Igyekszünk olyan gyakorlati tudást adni, mely később is használható és sikerélményt nyújt.
Alkotni, varrni számunkra öröm és ezt a lehetőséget szeretnénk mindenkinek megadni.
Személyreszabott varrótanfolyamaink és a varrástanácsadás Hozzád alkalmazkodik, a Te beosztásodhoz és szabadidődhöz. Szeretjük az újdonságokat és a különleges anyagokat, épp ezért a varrótanfolyamainkon részt vevők is varrhatnak az anyagainkból és kiegészítökből.
Próbáld ki is és készitsd el a saját ruhatáradat vagy ajándékokat. Ha jelentkezni szeretnél vagy több információt megtudni, akkor az alabbi linkre kattintva tudsz velünk kapcsolatba lépni.
Teeny Tiny Zoo in Pool
Fehér alapon mini dzsungel állat minta, türkíz, kék, zöld éd barna árnyalatok minden irányban -Zsiráf: 3cm magas és 1cm széles -Viziló és orrszarvú: 1 cm magas és 2 cm széles -Krokodil: 3cm hosszú és 0.5 cm magas
Ft0
Sweet Divinity cream main
Fehér alapon rózsaszín és kék virágok, világos zöld szárral és levelekkel -Rózsaszín virág: 10cm -Világos kék virág: 4.5 cm, sötét kék virág: 3 cm
Ft600
Birds of Norway in Espresso
Sötét barna alapon folklore mintázat, madarak, virágok, indák sokasága változó szinekben -Madár 7,5 cm / Nagy 5-szírmú lila-kék virág 9.5 cm átmérő / Kör alakú sok szírmos virág 8 cm
Ft700
Zoology in lagoon
fekete alapon sárga, lime, fehér, tűrkíz állatok. -Zsiráf: 9.5 cm magas és 4 cm széles -Béka: 4cm magas és 4 cm széles -Elefánt: 6 cm széles és 5 cm magas -Viziló: 7.5 cm széles és 3.5 cm magas -Fa. 7.5 cm magas és 4.5 cm széles
Elvira in Toffee
Barna alapon kis szines margaréta virágok és tulipánok. Világos kék, mustár, barna, piros, rózsaszín és fehér szinek. -Kis margaréta: 0.5cm -Nagy margaréta: 1.5cm -Tulipán: 2cm hosszú
Sweet flower in cream
Lime zöld alapon türkíz (2.2cm), sötét rózsaszín (4cm), világos rózsaszín (5.5 cm), zöld (3.5cm) kerek virág minta.
Blue Stripe- Happier
Lime, világos zöld, zöld, kék, türkíz csíkok. A csíkok szélessége 2-4mmm
Main star orange
Fehér alapon nagy (5-5.5cm), közepes (2.5-3cm) és kis 81.5cm) csillagok. Kék, világos kék, narancs, és barna szinekben
Vine in cream
Fehér alapon hosszú leveles indák, a legszélesebb levélpár 1.5 cm. Sárga, bordó, világoskék, zöld, piros, rózsaszín levelek fekete száron.
Bloom in cream
Fehér alapon szirmos virágok, levelek, indák. Napsárga,bordó, rózsaszín, kék, zöld, piros szinekkel.
Mini dot in cream
Fehér alapon 7mm-es zöld, barna, kék kis körök
Bullseye star in green
Barna alapon türkíz, zöld, világoskék körök és csillagokkal és pöttyökkel benne. (Kör átmérője 4.5 cm és a csillag szélessége 1.5 cm)
Marble dot in spring
Fehér alapon zöld, napsárga, barna, világos kék és rózsaszín 2cm-es körök
Scandi Chirp - rugalmas vastag interlock anyag
Fehér alapon madaraak virágok, szívek és level mintázata. Színek: türkíz,rózsaszín, mustár, barna, piros, oliva zöld, sötét szürke
Ft800
Piros matrjoska baba szalag
Piros alapon türkíz matrjoska babák virágokkal és levelekkel
Ft380
Szürke Ling kisasszony
Szürke alapon rózsaszín ruhás kis gása figurák piros ernyővel és rózsaszín cseresznye virágokkal
YOU ROCK!!!
Szürke alapon gitárok, csillagok, hangjegyek. Egy igazán fiús szalag
Vizililiom Kisasszony
Türkíz alapon virág és inda minta
Ft320
Lila-sárga csillagos szalag
Mindkét oldalán alkalmazható szalag. egyik oldal lila sárga csilag mintával, a másik fordítva, sárga alapon lila csillagok.
Ft290
Kék-fehér csíkos szalag
Mindkét oldalon használható: Világos kék és fehér csíkok
AKO V-1102
Rövid leírás: Térdet fedő, ujjatlan, saját anyagával bélelt ruha. Felső része test vonalait követő szűkszabású (két szűkítővel), hátul derékig nyitott, nagy masni fogja össze és tartja a vállát. Szoknyája, bő, harangszoknya, kissé emelt derékkal.
Ft2600
Badgley Mischka Platinum V1273
Badgley Mischka Platinum V1256
Badgley Mischka V1249
Badgley Mischka V1230
Rövid leírás: Térdfeletti, test vonalait követő, princessz szabású ruha. Ívelt, mély nyakkivágás elől és hátul is, eleje nyakkivágás rakásokkal díszített. Rövid ujja drapériaszerűen húzott, hátul rejtett cipzárral záródik.
Badgley Mischka V1195
Rövid leírás: Térdfeletti, vállpántos ruha, bő szabású, lezser felsővel.
Badgley Mischka V1154
Rövid leírás: Bélelt boleró, magasra szabott nyakkal, princessz szabás, ejtett váll, vállat fedő rászabott ujj. Térdközépig érő, bélelt, ruha, karcsú sziluett. Elején hajtásokba rakott, enyhén emelt derék (kontrasztos övrésszel) . Szoknya része az elején rakott, hátul 4 szűkítővel.
Badgley Mischka V1030
Rövid leírás: Hosszú, földig érő, mell alatt vágott, bélelt ruha. Felső rész testre simuló, empire vonal alatt raffolt övrész, lejjebb dúsan bővülő, lágyan omló. Mély dekoltázs fodorral díszítve
Bellville Sassoon V1272
Bellville sassoon V1231
Rövid leírás: Térdközépig érő, testhez álló, egyenes szabású, rövid ujjú bélelt ruha. Felső része elől hasítékkal és princessz szabással. A szoknyarészén szűkítők el öl-hátul, rejtett cipzárral záródik.
Bellville sassoon V1162
Rövid leírás: Térdet fedő, testhez simuló ruha. Dísze a különleges ujja és a fodorral szegett nyakkivágás. A fodor a karkivágáson is folytatódik. Hátul karöltőből induló szabásvonal varrások, elől derék felett az oldalvarrásban ráncolás.
Bellville sassoon V1108
Rövid leírás: Térdközépig érő ,bélelt, test vonalát követő ruha. Jobb oldalon rejtett cipzárral záródik. A csípő alatt halcsonttal merevítve. Az eleje és a háta deréktájon a bal oldalvarrásban rakott és saját anyagából készített masnival díszített.
Bellville Sassoon V2931
Rövid leírás: Nyolc részből szabott, erősen karcsúsított, hosszú ruha, térdvonal alatt látványosan bővített szoknya résszel. Nyakpántos, mell alatt elvágott, mellrészét nagy masni díszíti. Halcsonttal merevítve.
Bellville sassoon V2929
Rövid leírás: Földig érő, aszimmetrikus, vállpánt nélküli, bélelt estélyi ruha. Test vonalát követő, karcsúsított sziluett. Két kontrasztos anyagból, vagy szaténanyag fényes- matt hatásának felhasználásával. Baloldalon nagy csomóba összehúzva, szoknyarészen jobboldalt térdig érő hasítékkal.
Bellville Sassoon V2890
Rövid leírás: Hosszú, testhez simuló, vállpánt nélküli, bélelt ruha, levehető stólával. Valójában 3 ruha: Stólával hosszú szűk szoknyával dúsan ráncolt bő, felső szoknyával A szoknyarész kétrétegű, az alsó egyenes hátsó hasítékkal, a felső réteg, ráncolt, bő. Ferdevonalban az eleje közepétől a jobb háta közepéig, saját anyagából varrt, kis virágokkal díszítve. Baloldalon rejtett cipzárral záródik.
Chado Ralph Rucci V1239
Chado Ralph Rucci V1075
Rövid leírás: Földig érő, szorosan felsőtestre simuló, két különböző anyagból szabott alkalmi ruha. Elől baloldalon combközépig érő hasítékkal, hátul uszályszerű godet, mely alul lebbenő bőséget ad.
Cynthia Steffe V1174
DKNY V1235
ALKOSS TE IS!
Anyagok, szabásminták, szalagok, gombok és sok más különlegesség....
Kreatív vagy és szeretnéd kipróbálni az ötleteidet? Itt az alkalom, hogy a fantáziád szárnyaljon, tekintsd meg webshopunkat és válassz a sok, színes anyag és kiegészítő közül vagy készíts magadnak designer ruhát az amerikai Vogue szabásmintákból. Méteráruink mindegyike kizárólagosan minőségi, import anyag. Különlegesen finom, 100%-ban pamut anyag, melyet szívesen viselnek még az érzékeny bőrű babák és kisgyerekek is. Farbenmix
A német Farbenmix cég a gyönyörű és színes szalagjait a legmagasabb minőségben állitja elő, melyek megfelelnek az ökotex 100-as standard feltételeinek. Érdemes áttekinteni a szalag-választékukat, hiszen a legváltozatosabb munkákhoz lehet őket felhasználni - kezdve a szegélyezéstől akár a kitűző készítésig.
Miért jobb a pamut?
Biztosan hallották már, hogy a pamutanyag lényegesen előnyösebb, mint a szintetikus anyagok. A nemzetközi Pamut Tanács számos előnyt állapított meg, de talán a leglényegesebb az, hogy hipoallergén, így a legjobb textilanyag azoknak, akik asztmások vagy allergiások, illetve azoknak, akiknek bőre irritáció hatására érzékeny. Az olyan természetes anyagok, mint pl. a pamut - jobb légcserét biztosítanak, illetve maga az anyag is jobban "lélegzik".
100% pamut baba halozsak
Hálózsákjaink kivül-belül 100% pamutból és öko-tex 100-as sztenderdnek megfelelő anyagokból készülnek 3 méretben varrjuk! (56-62 / 68-74 / 80-86)
Ft7900
Baba cipő
Gumis baba cipő újszülött kortól másfél éves korig! Kordbársony baba cípő gumis gombolással, kilenc hónapos kortól csúszásgátló talppal.
Ft3100
Kordbàrsony Baba cipő
Ft3500
Kislany buborék szoknya valasztott anyagbol
Kislny buborek szoknyaink teljesen a Te igényeid szerint készulnek. A jobb oldalon lathato anyag ajanlatbol lehet valasztani, majd a megadott derék és szoknyahossz (cm-ben) segitségével készitjuk el. Mintas es bélés anyagaink mind 100% pamutbol készultek. A derékpanton egy 2cm-es gumi helyezkedik el, hogy mawimalisan kényelmes legyen a kis szoknya. Egy igazi elegans és kulonleges darab minden alkalomra!
Ft4500
Kislany kordbàrsony kabàt
Ft12000
Your Product 5
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Curabitur ut dolor est, vitae laoreet est. Praesent aliquam erat quis dui luctus ut placerat dolor pharetra. Phasellus eget libero eget dui dictum tempor commodo
Ft9.99
Your Product 6
Ft199.99
Your Product 7
Ft1.99
Your Product 8
Ft1299
Noi otthoni kordbarsony papucs szorme béléssel
Ft4900
Gyapju kabàt
Ft21000
Noi piros esokabàt
Ft15000
Noi otthoni cipo
Ft4000
Noi buborékszoknya
Ft9000
NOVE Ruhák
Női és gyerek ruhákat valamint kiegészitőket készítünk a Nove Kreativ Divatmühelyben. Ezek mini szériás ruhák vagyis tényleg csupán pár darab készül belőlük és ezért valóban egyedi darabok. Gondosan választjuk ki az alapanyagokat és nagy hangsulyt fektetünk a minőségre, méterárukban, kiegészítőkben és a ruha elkészitése során is.
Minden darabot "kikisérleteztünk" kényelem és praktikus oldalról és csak ezutan gyártunk többet.
A kinálatunkban két vásárlási lehetőség van:
Számunkra is fontos, hogy azok a ruhák, amelyek kikerülnek a Nove logóval szépek, csinosak és kényelmesek legyenek.
Gyakran frissitjük a "kollekciónk darabjait" és textiljeinket, ezért érdemes visszatérni a honlapunkra és megnézni, hogy éppen mi az aktuális, szezonnak megfelelő darabunk.
Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, ha annak minden pontjával egyetért, és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve. Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, későbbiekben nem kereshető vissza, magatartási kódexre nem utal.
A webáruház működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk!
Üzemeltetői adatok:
Nove Kreatív Divatműhely Bt.
Adószám:
Cégjegyzékszám:
Elektronikus elérhetőség: Info_novekdm.com
Telefonszám: 06-30-305-5089
Kapcsolattartó személy : Pallos-Segretain Ágnes
RENDELÉSI INFORMÁCIÓ
A megjelenített termékek kizárólag on-line rendelhetőek meg.
A megrendelések feldolgozása munkanapokon történik 16 ……………óráig. Rendelését minden esetben e-mailben visszaigazoljuk általában a követező munkanapon . Általános teljesítési határidő a készleten levő termékek esetén 3-5 munkanap, a készítendő termékek esetén 10 munkanap, A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, bizonyos esetekben illusztrációként szerepelnek.
A RENDELÉS MENETE
A Nove webshopban témákra bontva találhatóak a termékeink: szabásminták, rövidáru és méteráru valamint a NOVE által készített ruhák és kiegészítők. Lépjen be a boltunk oldalra majd válassza ki a terméket, amelyet meg szeretne vásárolni. A termék képére kattiintva lehet a termék oldalra érkezni és itt a méretet, színt, mennyiséget kiválasztani, majd a kosárba behelyezni.
1. Nyissa ki a webshopban a szürke könyvet ( jobb oldalt felül vagy alul rákattintva) A kiválasztott termékre kattintva tudja a méretet, szint, mennyiséget kiválasztani és a kosárba helyezni. A kosárba rakott termékeket a KOSÁR pont alatt lehet ellenörizni.
2. Ha nem szeretne további terméket vásárolni, ellenőrizze a megvásárolni kívánt termék darabszámát. A „törlés” gombra kattintva törölheti a kosár tartalmát. Mennyiség megadását követően automatikusan frissül a kosár tartalma.
3. Fizetési mód kiválasztása:
a) A kosár alatt található PAYPAL gomb megnyomásával lehet a Paypal fizető rendszerhez csatlakozni és a terméket azonnal kifizetni.
b) A Kosár oldalon található meg az átutaláshoz tartozó doboz, melynek kitöltésével visszaigazolást és az utaláshoz szükséges információt küldünk.
4. A megrendelés elküldését követően e-mailben visszaigazolást kap.
Webshopunk a Paypal rendszerrel müködik, amelyet a biztonság miatt választottuk. A fizetéshez szükséges egy Paypal számlát nyítni, amely pár percet vesz igénybe az idejükből.
A hozzánk érkezett rendelést 24 órán belül visszaigazoljuk és kérjük, hogy a visszaigazolást alaposan vizsgálja át, hogy minden adat helyesen lett-e kitöltve illetve a megrendelt termékek mennyiségét és nevét. Ha valamiben hibát vagy eltérést észlel, kérjük, hogy küldjön nekünk egy e-mailt az info_novekdm.hu címre.
FIZETÉSI LEHETŐSÉGEK:
Két módon lehet nálunk fizetni:
PAYPAL:
Webshopunk a Paypal fizetési rendszeréhez kötődik és miután a kiválasztott terméket kosárba helyezte a kosár alatt található FIZETÉS gomb megnyomásával egyenesen a PAYPAL oldalra lesz irányitva. Ha már rendelkezik Paypal fiókkal, akkor csak be kell lépni a fiókjába és kártyával fizetni.
Ha esetleg még nincsen Paypal fiókja, akkor létre kell egyet hozni, majd fizetni.
A Paypal rendszerről többet lehet megtudni, erre a linkre kattintva:
Illetve az alábbi dokumentumot letöltve lépésről-lépésre segítünk a fiók létrehozásában!
ÁTUTALAS:
Aki mégis az átutalást választja, az a KOSÁR link oldalon talál egy átutalásos részt. Kérjük, hogy töltse ki a dobozt az adatoknak megfelelően: név, e-mail cím és termék; majd küldje el nekunk és mi rövidesen visszaigazoljuk a rendelést valamint az átutálashoz szükséges adatokat is csatoljuk.
A termékeket személyesen átvenni és kifizetni az 1112 Budapest Oltvány árok 5/a-ban lehet, időpont egyeztetés után!
SZÁLLITÁS
A megrendelt terméket azután küldjük, miután a számlánkra megérkezett a fizetendő végösszeg. A szállitást a Magyar Posta teljesíti.
A számlat a csomag tartalmazza. Kérjük a csomagot kézbesítéskor ha lehetséges a postás előtt szíveskedjék megvizsgálni, és a termékeken esetlegesen észlelt sérülés esetén kérje jegyzőkönyv felvételét és ne vegye át a csomagot. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem áll módunkban elfogadni!
Házhoz szállítás díjszabása (érvényes további értesítésig)
Minden csomagot ajánlva küldünk, igény esetén elsőbbséggel.
GRAMM AR
30g-ig 315 Forint
50g-ig 345 Forint
100g-ig 385 Forint
250g-ig 420 Forint
500g-ig 580 Forint
750g-ig 810 Forint
2000g-ig 960 Forint
Elállás joga
A távollevők között kötött szerződésekről szóló, 17/1999. (II.5.) kormányrendelet szabályozása értelmében a fogyasztó a megrendelt termék, a vállalkozó a termék visszaérkezését követően a kormányrendelet értelmében haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül visszatéríti a termék vételárát a fogyasztó részére. Kivonat a 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről
szóló törvényből: 4. § (1) A fogyasztó a szerződéstől nyolc munkanapon belül indokolás nélkül elállhat. (2) A fogyasztó az (1) bekezdés szerinti elállási jogát a) termék értékesítésére irányuló szerződés esetében a termék kézhezvételének napjától, ha eddig az időpontig nem kapta meg a 3. § szerinti írásbeli megerősítést, ennek kézhezvételétől számított nyolc munkanap elteltéig, legfeljebb azonban a termék kézhezvételének napjától
számított három hónap elteltéig, b) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szerződéskötés napjától, ha eddig az időpontig nem kapta meg a 3. § szerinti írásbeli megerősítést, ennek kézhezvételétől számított nyolc munkanap elteltéig, legfeljebb azonban a szerződéskötés napjától számított három hónap elteltéig gyakorolhatja. (3) Ha a 3. § szerinti írásbeli megerősítés kézhezvételére - a (2) bekezdés a) pontja szerinti esetben - a termék kézhezvételének napjától, illetve - a (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben - a szerződéskötés napjától számított három hónapon belül kerül sor, ettől az időponttól számított nyolc munkanap elteltéig a fogyasztó akkor is
elállhat, ha a termék kézhezvételétől, illetve a szerződéskötés napjától számított három hónapból kevesebb mint nyolc munkanap van hátra. (4) Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát a határidő lejárta előtt elküldi. (5) A vállalkozás köteles a fogyasztó által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást követő harminc napon belül visszatéríteni. (6) A fogyasztó viseli az elállási jog gyakorlása miatt a termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket. A fogyasztót ezenfelül egyéb költség nem terheli. A vállalkozás azonban követelheti a termék nem rendeltetésszerű kézhez vételétől számított 8 munkanapon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt terméket.
Jelen tájékoztató hiányában jogosult a fogyasztó három hónap elteltéig gyakorolni az elállási jogát.
Az elállási jog gyakorlása esetén a fogyasztót a termék visszajuttatásának költségén kívül más költség nem terheli, a vállalkozás azonban követelheti a nem rendeltetésszerű használatból adódó anyagi kár megtérítését. Bizonyos esetekben azonban nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog.
megtérítését. Bizonyos esetekben azonban nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog.
Ilyen esetek az alábbiak:
· Olyan termék esetén, melynek ára a vállalkozás által nem irányítható pénzpiai mozgások,ingadozásoktól függ.
· Kifejezetten a fogyasztó kérésére, az ő által szabott igények alapján egyedi kérésének megfelelően került előállításra, gyorsan romló élelmiszerek esetén.
· Hang, illetve kép, vagy szoftver esetén, ha a csomagolását felbontotta.
Elállási jog gyakorlásának menete
Amennyiben élni szeretne elállási jogával annak jelzését megteheti a megadott elérhetőségeink valamelyikén írásban, vagy telefonon. Postai úton írásban történő jelzés alkalmával a postára adás időpontját vesszük figyelembe, telefonon történő jelzés alkalmával pedig a telefonon történő jelzését. Postai úton történő jelzés esetén feltétlenül ajánlott küldeményként adja fel jelzését, így tudja igazolni a postára adás dátumát.
A megrendelt terméket postai úton juttassa vissza a cégünk címére. Fontos, hogy a termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségek a Vásárlót terhelik, a portósan (utánvéttel) küldött csomagokat cégünknek nem áll módjában átvenni! Kiemelten ügyeljen a termék rendeltetésszerű használatára, ugyanis a nemrendeltetésszerű használatából eredő károknak megtérítése a Vásárlót terheli!
A termék visszaérkezését követő harminc napon belül a …………………………….Vásárló által megadott bankszámla számra visszatéríti a termék vételárát. (egyeztetés alapján postai úton történő visszajuttatás is lehetséges!)
GARANCIA
Termékeinket jó minőségű alapanyagokból készítjük és minden egyes darabot ellenőrizzük, mielött elküldenénk. Természetesen ha mégis talál minőségi hibát, akkor azt kérjük jelezze felénk az info_novekdm.hu címre .
Elállás jogának ismertetése a 17/1999 (II.5.) Korm rendelet a távollevők között kötött szerződésekről szóló törvény alapján.
ADATKEZELÉá
A megrendelések feldolgozása munkanapokon történik 16 ……………óráig. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő napon kerül feldolgozásra. Minden esetben e-mailben visszaigazoljuk, a megrendelését. Általános teljesítési határidő, a visszaigazolástól számított …………3 munkanapon belül. A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, bizonyos esetekben illusztrációként szerepelnek.
RENDELÉS MENETE
A Nove webshopban témákra bontva találhatóak a termékeink: szabásminták, rövidárú és méterárú valamint a NOVE által készitett ruhák és kiegészitők. Lépjen be a boltunk oldalra majd válassza ki a terméket, amelyet meg szeretne vásárolni. A termék képére kattintásával lehet a termék oldalra érkezni és itt méretet, szint, mennyiséget kiválasztani majd a kosárba behelyezni.
2.Ha nem szeretne további terméket vásárolni, ellenőrizze a megvásárolni kívánt termék darabszámát. A „törlés” gombra kattintva törölheti a kosár tartalmát. Mennyiség megadását követően automatikusan frissül a kosár tartalma.